Településünk e hagyományainak számbavételéhez kissé korábbra kell visszatekintenünk. Már nagyon korai időben meghatározó volt szőlő – és bortermelése, dominánssá - a környező vidéken - mégis kereskedelme és központ jellege miatt vált. Messze földön híres céhiparosai voltak. Kádármesterek, akik jófajta hordókat készítettek a kiváló hegyaljai boroknak; kőművesei, akik Kassától Debrecenig, Miskolctól Sátoraljaújhelyig, építették a ma is jó erőben lévő épületeket. Fazekasai, csizmadiái karavánokban járták a közelebbi és távolabbi vidékeket.

A középkorban a szakszerű szőlőtelepítést vallon telepesek végezték, s rajtuk kívül számos népcsoport leszármazottai találtak itt új hazára; így települtek be szlávok, oroszok, németek, szerbek. Ezt igazolják a Belegrád, Húszház, Tizenháromház stb. utcanevek.

E sokféle náció mellett jelentős számú zsidó vallású lakos élt itt, akik zárt közösséget alkottak, s főként kereskedelemmel foglalkoztak.

E heterogén összetételű lakosság a századok során homogenizálódott, nem tudott dominánssá válni, egyik náció kultúrája, hagyományrendszere sem. Így településünkön nem alakult ki egységes néphagyomány, népszokás, népviselet sem, ami csak ránk lenne jellemző. Ez vonatkozik a nyelvhasználatra is, hiszen Kazinczy Ferenc nyelvújítási mozgalom során e vidék nyelvjárását vette alapul irodalmi nyelvünk megteremtéséhez.

Központi szerepkörünk döntően következik - a szintén a korai középkorban elkezdődött és egyre híresebb – iskoláink működéséből. A századok során minden felekezet külön iskolát működtetett, ahol híres – neves irodalmárok, papok tanítottak. Így hosszabb – rövidebb ideig volt iskolamester, pl. Ilosvai Selymes Péter, Thury Mátyás, Gelei Katona István. Thury Mátyás és Thury Farkas Pál segédkezett Károli Gáspárnak a Biblia fordításában. Az a tény, hogy ezek a tanítók az irodalomtörténetben – a magyar nyelvi irodalom megteremtésében – jelentős szerepet töltöttek be, bizonyítja, hogy már a középkorban a kereskedelmen túl szellemi központ is volt településünk.

Természetesen erős hagyományai voltak a vallási ünnepkörökhöz kapcsolódó ünnepeknek, melyek aztán az 1950-es évektől folyamatosan elhalványulnak. A múlt század közepéig oly jellemző pezsgő kulturális élet is elsősorban a felekezeti iskolákhoz kapcsolódott, de nagyon meghatározó volt a különböző céhek – elsősorban a csizmadia céh – által működtetett olvasóköröknek, dalárdáknak, amelyek biztosították a szórakozási, művelődési lehetőségeket.

Fontos momentum , hogy már a századfordulón önálló újsággal, nyomdával rendelkezett Abaújszántó.

Az 50-es évektől ezek a hagyományok más formában éltek tovább, de, mint járási székhely, ekkor is a nagy környék kulturális központja településünk. Itt zajlottak a nagy kulturális seregszemlék; országos hírű Pávakörünk volt, a színjátszó kör, a Fúvószenekar produkciói „messze földön” híresek voltak. Az 1968-as első ízben meghirdetett országos Nótafa-versenyt Abaújszántó nyerte meg, mely óriási elismerést jelentett az akkor széles körben megindult népdalgyűjtés területén. Az évtizedek során különféle okok miatt ezek a hagyományok is lassan elhaltak.

Sajnos ez a lassú leépülési folyamat sokáig tartott, jelentős változást az időközi választások hoztak. Az új testület döntése értelmében a cél Abaújszántó régi fényének újjáélesztése, a kisvárosias kép, életforma rekonstruálása. E cél érdekében régi hagyományainkat élesztjük újjá, s igyekszünk újakat teremteni , melyek által erősödik az itt élők kötődése szűkebb pátriájukhoz.