(1915-1988)

Homonnay István tanító volt. Földrajz-biológia szakos tanár, szakfelügyelő, fafaragó népművész, szőlész-borász, rajzolt, festett; a ritka polihisztorok egyike volt.

Abaújszántón született 1915. február 12.-én. Óvodai, népiskola és polgári iskolát is itt végezte. Polgárit elvégezve különbözetivel átment a gimnáziumba Újpestre, de időközben bejutott az Egri Tanítóképzőbe, ahol 1939-ben végzett. A tanítóképző végeztével, katonai behívóval Kárpátaljára került egy tiszta ruszin községbe. Itt ruszinul kellett tanítania. Majd megkapta a kilencedik katonai behívóját, ami már a frontra hívta. Másfél év frontszolgálat, s majd két és fél év szovjet hadifogság után tért haza, ahol 1979-ig, nyugdíjazásáig tanított. Gyermekkorától szertett faragni, a népi motívumok végigkísérték a munkáit. A szőlő motívumokat és a szőlős gazdákat szívesen megfaragta. Többször kitüntették, mint pedagógust, de a legnagyobb kitüntetést a gyerekektől kapta. Tanított felső tagozatban, ipari tanuló iskolában a kőműveseket szakrajzra, gimnáziumban könyvkötészetet, dolgozók és továbbképző iskolában, vezetett úttörőket. Minden iskolai munkát szívesen végzett.. Nagyon fontosnak tartotta a korszerű szakmai ismereteket, de legalább annyira a nevelést, a fiatalok életre való felkészítését, a szülőföld megismerését, szeretetét, a jó és a szép észre véttetését. Festményeit, rajzait, fafaragványait már életében közkincsé tette, elajándékozta iskolájának, kollégáinak, tanítványainak, mindenkinek, akiről hitte, hogy tenni tud szülőfalujáért, az itt élő emberekért. Gyűjtötte a múlt értékeit, szülőföldje történetét, mondákat, népszokásokat, népjóléti értékeket. Szívesen beszélgetett az emberekkel, nem nyilatkozott, hanem eszmét cserélt. Szerette az embereket, szeretett találkozni velük.

Bízott a jövőben és embertársaiban, s remélte még sikerül a múltból egyet-mást átmentenie a jövő generációinak…

„Szeretem az embereket és a mát...de a jövőért lelkesedem a legjobban.