Néhai Horváth Géza
plébános úr azok emlékezetében, akik őt életében ismerték két
szempontból volt jelentős személyiség. Egyrészt mint a nagyközség római
katolikus egyházközösségének plébánosa ,másrészt az általa létrehozott
és mintegy 21 évig, az 1948-ban erőszakosan és kártérítés nélkül
államosított Szent Imre Római katolikus Polgári Iskola igazgatója.
Mostani elismerése, posztumusz kitüntetése kárpótlásul szolgál a
múltbeli érdemeiért és az akkor elszenvedett sérelmeiért. Tudnunk kell,
hogy a Polgári Iskola eredeti, 1927-ben létesített változata a mai
pataki épület helyén állt, s ide felekezeti hovatartozás nélkül
járhattak tanulók. A II. Világháború nehéz viszonyai között épült fel a
mai úgynevezett Kis Iskola épülete, amely a Polgári Iskola jogutódja
lett és maradt az államosításig. Az építkezésnél jelentős hozzájárulást
adtak az áldozatkész szülők és tanulók is, ami az akkori hazaszeretetre
nevelés alkalmául is szolgált. Maga a plébános úr , aki jelentős
szőlősgazda is volt saját borkészletének eladásával fedezte a
nyílászárók árát. Az intézménynek teljes fennállása alatt 4500 tanulója
volt, s jellemző adat hogy az 1940 / 41-es tanévben 19 környékbeli
községből jártak ide naponként vonaton, gyalog vagy kerékpáron.
Az igazgató
plébános urat, aki egyébként pápai kamarási címet is viselt, 1952-ben
alaptalan vádak alapján Gagybátorba helyezték; innen nyugdíjazása után
megtörve került vissza Abaújszántóra. Itt élt lánytestvérével, Ilonkával
1967. Február 9-én bekövetkezett haláláig a Petőfi út 41. szám alatti
lakásában. Hamvai a Városi temetőben nyugszanak.
Gyerekszerető pap
volt – szigorát is elismerve, aki szívét –lelkét és vagyonát is adta a
Szent Imre Polgári Iskoláért.
Befejezésül az
1940 / 41-es tanévzárón elhangzott gondolataiból idézzük a következő
hitvallás értékű megállapítását: „ Nevelő és a szülő együttesen csak azt
akarja amit már a haza bölcse, Deák Ferenc örökérvényű parancsaként
elénk adott: Legyen minden magyar ember különb mint apja volt.”
Közeli
hozzátartozókról nem tudván a kitüntetést átvevőül a Római Katolikus
Egyházközség Trombitás János és Kobza Imre egyházközségi tagokat jelölte
ki, mivel ők – szüleik révén- igazolhatóan a Polgári Iskolával
kapcsolatban álltak. / Az összeállítás alapjául szolgált Varga Gábor
jelenlegi római katolikus plébános úr dokumentum anyaga.