Abaújszántó települést az országos és európai közúthálózatról a Hernád-völgyében futó 3-as számú főútvonal és a vasúti fővonalról lehet elérni. A település kiépített közúthálózatának köszönhetően Miskolc felé a főváros és Nyugat-Európa, míg Kassán keresztül Szlovákia és Észak-Európa érhető el jól kiépített útvonalon. Sokat segített a főváros felé zajló közlekedésében a most átadott M3-as szakasz , de további javulás eredményezhető majd a közlekedés minőségében, biztonságában, ha elkészül az autópálya Miskolc felé kiágazó M30-as szakasza .
Kiépítés alatt áll a Miskolc-Kassa gyorsforgalmú út, mely a két székhely közötti távolságot időben nagyon le fogja rövidíteni, hiszen a települések mellett fog elhaladni. Ebből az útvonalból már a Novajidrányt elkerülő szakasz elkészült, a Hernádszurdok-Hidasnémeti közötti elkerülő szakasz most épül, míg a következő az Ináncs-Forró-Encs közötti szakasz megépítése lesz, mely sokat segít majd abban, hogy mind Miskolc, mind az ország nyugati része könnyebben legyen elérhető, illetve fordítva is.
A közlekedés biztonsága érdekében kezdeményeztük a településen összefutó országos közutak találkozásainál szigetek, illetve körforgalom kiépítését, melynek munkálatai idén tavasszal kezdődnek el.
Abaújszántó közúti megközelíthetősége |
|
Északi irányból Abaújkér, Encs, Gönc irányából a 3713. sz. Mád-Gönc közútról, ugyanakkor a déli irányból is ezen az útszakaszon lehet megközelíteni bennünket Tállya, Golop, Monok és Szerencs felől. Nyugati irányból Halmaj, Miskolc felől a 3703. számú közúton, míg az észak-nyugati irányból Pere, Ináncs felől vagyunk megközelíthetőek a 3704. sz. közútvonalon.
Keleti irányból az Aranyosi-völgy, Boldogkőváralja felől történik a település megközelítése a 3714. számú útvonalon.
|
Vasúti elérhetősége a Szerencs-Hidasnémeti vasútvonal mentén fekszik. Ma üzemel a személy és teherszállítás is, de sajnos volt időszak amikor az egész vasútvonalat fel kívánták számolni, de térségi összefogással sikerült ezt megakadályozni. Ma Szerencs irányában, Hidasnémeti irányába 5 járatpár működik. Mindenesetre a Miskolc-Encs-Hidasnémeti vasútvonal korszerűsítésekor többször is jó szolgálatokat tett a vasútvonal, mivel a nemzetközi vonatok erre haladtak.
A teherszállítás ezen a vonalon csak településünk és Szerencs között működik havonta 70-80 vagonnal. Ezt a mennyiséget a helyben működő vállalkozások (Fővárosi Kézműipari Rt, Zentó-Piért Kft., stb.) és az Északerdő Rt. tállyai kirendeltsége merítik ki.
Autóbusszal való megközelíthetősége nagyon kedvező a településnek, mivel Miskolccal naponta több járat is váltja egymást, Szerencs-Tokaj felől is jól megoldott az elérhetőségé, de van kapcsolatunk Sárospatakkal, Sátoraljaújhellyel is. Boldogkőváralja, Regéc, Gönc felől is rendelkezünk buszjáratokkal, melyeket a hozzánk látogatók használnak ki.
Településünk a jelentősnek mondható buszhálózat révén közlekedési csomópontnak számít, a környező településekre vonatkozóan.
Sajnos a kerékpáros úthálózatot még nem sikerült kialakítanunk, bár az Aranyosi-völgy, Boldogkőváralja, Regéc felé vezető kerekpát út megépítése tervezés alatt van Abaújkér Önkormányzattal közösen. Településünk fő közlekedési útvonal része lett az EUROVELO nemzetközi kerékpáros útvonalnak, melyet már a tavalyi esztendőben is sokan vettek igénybe.
Abaújszántó úthálózata és közterülete |
A település összes útjainak hossza (külterületi és állami kezelésben lévő) közutakkal együtt 76 km hosszú . A belterületi utak hossza (állami kezelésű is) 27,5 km ., ebből szilárd burkolattal nem ellátott kb.2 km . Szilárd burkolatú belterületi útjaink aránya így 92,7 %.
Az elmúlt esztendőben sikerült pályázati forrás révén közel 1 km hosszúságú külterületi utat (a szőlőültetvények között) teljesen leburkolnunk, aszfaltréteggel ellátnunk, a vízelvezető árkokat kiépítenünk.
A település gondozott közterületei a temetők (a lezárt cekeházi, a zsidó, a jelenleg használatban lévő), a strand, a kemping, a játszóterek, a pincesorok előtti területek, a közparkok, illetve a sportpályák területei. A közterületek nagysága közel 9 hektár , mely mellett még az árkok folyamatos kaszálására, gondozására is figyelmet fordítunk. A település szépítésétben nemcsak az Önkormányzat, hanem a helyi lakosság, a civil szervezetek (Abaújszántóért Egyesület, Nyugdíjas Klub) szintén jelentős mértékben kiveszik a részüket. A két évvel ezelőtt elkezdődött virágosítási, parkosítási program sikeresnek mondható, hiszen sikerült a legtöbb közterületet ápolttá, hangulatossá tenni.
A folyamatos nyírás, kaszálás eredményeképpen nincs gondozatlan közterület Abaújszántón, mivel még a pincék melletti területekre is folyamatosan gondot fordítunk. |