Abaújszántó hegyek által körülzárt, patakok által szabdalt völgyben helyezkedik el. A hegyek kőzetanyaga, valamint az elterülő szántóföldek alapvetően meghatározták a település gazdasági életét és lehetőségeit. Mivel a település a Tokaj-Hegyalja-i borvidék északi részeként még alkalmas volt szőlő- és bortermelésre főleg ez volt a determináló gazdasági ág. Sokan foglalkoztak szőlőtermeléssel, borkészítéshez, és ezzel kialakultak az ehhez szorosan kapcsolódó kéziparos mesterségek (kádár, bognár, kovács, stb.) és megjelent a kereskedelem is

Abaújszántó földrajzi fekvése lehetővé tette mindazt , hogy a település minden körülmény között és korban megközelíthető legyen, így nem volt akadálya annak, hogy minél előbb magához ragadta a kereskedelmi központi szerepkört.

Abaújszántó „küszöb ”, vagyis találkozási pont az Északi-hegyvidék és Alföld napsütötte mezőségi és vulkáni, főleg trachitos vidék kőzet, és egyéb területek között, mely területekről ugyancsak „vándoroltak” a sajátságos vadon termő növények.

A település földrajzi viszonyai rendkívül változatosak : megtalálható itt a búzatermesztésre alkalmas fekete, jó minőségű föld, de a szőlőművelést lehetővé tevő vulkanikus eredetű kőzetmaradvány is. Az Abaúj és Zemplén régiók találkozásának tudható be az a természeti szépség, mely Abaújszántót körülövezi, mivel a laposabb, kisebb dombokkal rendelkező Abaúj itt „fut” neki a Zempléni hegylánc északi részének. Az itt élők mindig is igyekeztek a régió által nyújtott előnyöket minél jobban kiaknázni, és olyan központi szerepkört felvenni, mely megfelelt a gazdasági elvárásoknak. A szőlő termesztése mellett jelentős volt a gyümölcstermesztés más fajtákkal (kajszi barack, körte, meggy, stb.) mivel már XV. században pálinkafőző üzem volt Abaújszántón. Településünk része az abaúji gyümölcstermesztő vidéknek, tájnak, de a sokszor említett Tokaj-Hegyaljának is.

Határunk termőföldjei olyan változatosak , amilyen a talajuk összetétele. Találunk kitűnő vulkanikus szőlőföldet, hajdan volt ősrengeteg maradványaként barna-erdei talajt, lösszel borított agyagtalajt, víz által szállított üledéket, szél által száműzött erősen homokos talajt, komisz árvizek által síkságig elteregetett réteget, sőt jókora darab szikes foltokat, magasabb és mélyebb fekvésekben. Az itt élő lakosság mindenkor arra törekedett, hogy ezen adottságokkal rendelkező területeket a maga számára hasznosítani tudja, a számítását megtalálja.

Növényvilágunkra hatással van, hogy településünk a Zempléni-hegység egyik tágas medencéjében van. Jóllehet csak középmagas hegyek alkotják, de egymást érik, valóban „láncot” alkotnak. Valamennyi vulkanikus eredetű. Északi része magasabb és hűvösebb, a déli része az átforrósodott Alföldünkkel határos. Ez alkalmat ad a hűvösebb klímát kedvelő növények egymás felé vándorlására. Másik döntő tényező a keveredésre, hogy a Zempléni-hegységgel párhuzamosan több mint fele hosszúságban folyik a Szerencs-patak, melynek nagyon nagy a vízgyűjtő területe. Kiszélesedő tölcsére hat kilométer szélességben érintkezik az Alfölddel. A pusztáról szállított magvaknak a hegyek, a dombok állják útját, és keverednek a már itt tenyésző többi növénnyel. Amilyen változatos a táj, a talaj, a talajszármazék és összetétele, nap perzselte, vagy hűvösebbek a hegyei, sőt ezek időjárási viszonyai olyan vegye, keveredett és gazdag a vadonélő növényzet is, így idén értékes növénytani ritkaságok lelőhelyévé váltak egyes területek.

A mezőgazdasági területeken a sokszínűségnek és a változatosságnak köszönhetően a tájegységeken jelen lévő valamennyi kultúrnövény megterem, de a szűkebb területre jellemző klíma és talajviszonyok különösen a burgonya, a búza, kukorica, a napraforgó és a szőlő, valamint a kajszibarack termelésének teremtenek kedvező feltételeket.

Nagyon elterjedté vált a térségben a kajszibarack ültetvények telepítése főleg a tájra jellemző ma már országos hírű és törzskönyvezett Gönci Magyar Kajszi fajtával.

Sokszínűségünket mutatja az is, hogy Abaújszántó határának csaknem felét erdő borítja , a többit a mezőgazdaság használja, hasznosítja. Az erdőterületek a településtől keletre fekvő hegyeket borítják, a Fehér-hegy a kőbányászás miatt elvesztette állományát. A gondozott, rendben tartott állomány részben állami, részben magántulajdon. Alapállománya a középmagas hegyek szokványos fajtája a tölgy. Alacsonyabb részek mentén a gyertyán alkot összefüggő területeket. A tölgy és a gyertyán közelségét a szil, a som, a kőris, a juharok, a hárs, magasabb helyeken a nyír teszi változatossá. A magasabb részeken már megjelenik a bükk is, míg a völgyekben a víznyelős helyeken a nyárfák és a fűzek, valamint az éger váltakoznak. A fenyvesek nem őshonosak, mind ültetettek. Meg kell említeni az erdő vadgyümölcsfáit: vadalma, vadkörte, cseresznye, berkenye és a vadszilvák sorát, melyek kiváló alanyként szolgáltak nemesítéskor, illetve színesség tették az erdő látványát.