|
Az intézmény bemutatása:
Intézményünk a környékünkön működő óvodák közül az
egyik legrégebben alapított intézmény. 1893. szeptember 1-én nyitotta
meg kapuit a gyermekek előtt. 1954-ig 2 csoportos óvodaként működött,
majd ekkor bővült a férőhelyek száma még 1 csoporttal. A nagy létszámú
gyermeksereg indokolta, hogy 1958-ban a 4. csoport is megkapta működési
engedélyét. 1980-ban az intézmény nagyszabású tatarozását végezték el,
mely korszerűsítési munka nagy előre lépést jelentett az óvodafejlesztés
útján. Az óvodások birtokukba vehették az épület első szárnyában lévő
helyiségeket.
Ezután már 6 csoporttal működött tovább az óvoda, és megteremtődött a
személyi feltétele is a működésnek.
1993-1996-ig a 7. csoport megszervezése is
indokolttá vált, mivel 200 főn felül volt a beírt gyermekek létszáma,
ami a mostani évekre már mérséklődött és ennek következménye a
csoportszervezésben is megmutatkozik.
2004. szeptember 1-től egy bölcsődei csoporttal bővült intézményünk.
Jelenleg 5 óvodai és 1 bölcsődei csoporttal
működünk.
2008. szeptember 1-től intézményünk közös
igazgatású közoktatási intézményként működik. Abaújszántón a
székhelyóvodában és a bölcsődei intézményegységben, Fonyban és
Telkibányán tagóvodában látjuk el 20 hetes kortól az iskola megkezdéséig
a gyermekek gondozását, nevelését és fejlesztését. Integrált nevelés
keretében foglalkozunk a halmozottan hátrányos helyzetű és a sajátos
nevelési igényű gyermekekkel. Intézményünkben igény szerint lehetőséget
biztosítunk a gyermekek számára a magyar nyelvű cigány kulturális
nevelés programjában való részvételre.
Óvodai programunk az Óvodai nevelés országos
alapprogramjának kiadásáról szóló a 137/1996.(VII.28.) Kormány rendelet,
valamint a Játék Mozgás Kommunikáció, a Néphagyományőrző és az Óvodai
Nevelés a Művészetek Eszközeivel alapprogramok alapján készült, és
átfogja az óvodáskor nevelő, fejlesztő munkáját.
Programunkban megőriztük nevelési gyakorlatunk értékeit, beépítettük a
korszerű óvodai gyakorlat haladó irányzatait, és a közoktatási
törvénynek megfelelő tartalmat.
A nevelés során arra
törekszünk, hogy a gyermekek érzelmileg, szociálisan és értelmileg
gazdagodjanak, képességeik kibontakozhassanak, úgy hogy boldog
gyermekkorukat megőrizzék.
Nevelési programunkat
ajánljuk mindazon szülőknek, akiknek fontos, hogy gyermekeik derűs
óvodai légkörben, biztonságos körülmények között nevelődjenek, és
kibontakoztathassák személyiségüket.
Az Abaújszántói Napközi Otthonos Óvoda és Bölcsőde
helyi óvodai programjának sajátosságai:
Helyi óvodai programunk elméleti megalapozottságát a J-M-K (Játék-Mozgás-Kommunikáció)
mintaprogram adja. Óvodai nevelésünk célja, hogy az óvodás gyermekek
sokoldalú, harmonikus fejlődését, a gyermeki személyiség
kibontakoztatását elősegítse, az életkori és egyéni sajátosságok és az
eltérő fejlődési ütem figyelembevételével. Ideértve a sajátos nevelési
igényű gyermekek ellátását, és a hátrányos szociokulturális környezetben
nevelkedő gyermekek felzárkóztatását is.
Tudatosan és tervszerűen alakítjuk azokat a
szociális és értelmi képességeket, amelyek biztosítják a sikeres iskolai
beilleszkedést és a kívánt teljesítmény elérését. A gyermekek
érdeklődésére, kíváncsiságára építve, biztosítjuk számukra a változatos
tevékenységeket, melyeket az alábbi foglalkozási ágak köré szervezünk
meg:
-
irodalmi nevelés
-
kommunikáció
-
vizuális nevelés
-
ének-zenei nevelés
-
mozgás
-
környezetismeret-alakítás-védelem
-
környezet formai és mennyiségi viszonyai
Ezek a foglalkozások kiscsoportban kötetlen, míg 5
éves kortól kötelező keretek között zajlanak. Programunk
alapkoncepciójának megfelelően a gyermekek fő tevékenységformái:
- a
játék: a gyermek szabad, élményszerű, kötetlen játékéletének a
biztosítás
- a
mozgás: a széleskörű, gazdagon szervezett mozgáslehetőség felkínálása
- a
kommunikáció: a beszédkészség fejlesztése, szókincs bővítése, az
anyanyelvi kultúra megalapozása.
Sajátosságunk a speciális játszószobák- a zene,
kézműves, torna szoba – működtetése, melyeket a gyermekek saját
elhatározásukból vehetnek igénybe. A játszószobákban az eszközök
széleskörű kínálatával, gazdag tevékenységrendszert biztosítunk, a
gyermekek aktivitásának és önállóságának növelése érdekében.
Különös
közzétételi lista
Abaújszántói Napközi Otthonos Óvoda és
Bölcsőde:
Óvodapedagógusok száma:
12 fő
Óvodapedagógusok iskolai
végzettsége, szakképzettsége: 1 fő szakközépiskola – óvónő
11 fő főiskola –
óvodapedagógus, ezen belül 7 fő szakvizsgázott pedagógus
Dajkák száma: 5 fő
Dajkák szakképzettsége: 4
fő – dajka szakképzett szakmunkás, 1 fő – érettségizett
Óvodai nevelési év
rendje:
Az óvoda székhelyén és telephelyén hétfőtől péntekig tartó ötnapos
munkarenddel működik. A tanév szeptember 01 - augusztus 31-ig tart,
amely két részből áll:
Nevelési - oktatási év:
szeptember 01 - május 31., mely idő alatt a gyermekek részére kötetlen
és 5 éves kortól napi egy kötelező foglalkozást tartunk.
Nyári időszak:
Abaújszántón: július 1- július 31-ig
A fenntartó által meghatározott nyári időszak alatt az intézmény
üzemeltetése szünetel, ilyenkor történik az intézmény szükség szerinti
felújítása, karbantartás, nagytakarítás az egészségügyi előírásoknak
megfelelően.
Óvodai csoportok száma,
illetve az egyes csoportokban a gyermekek létszáma: 5 óvodai csoport
Katica csoport
(kiscsoport): 24
Pillangó (kiscsoport): 24
Nyuszi (középső csoport):
21
Napsugár (vegyes
csoport): 28 (3 fő a létszám meghatározásánál 2 főként vehető
figyelembe)
Szivárvány (nagycsoport):
27 (2 fő a létszám meghatározásánál 2 főként vehető figyelembe)
A fenti adatok 2008.
október 1. statisztikai adatok!
Abaújszántói
Napközi Otthonos Óvoda és Bölcsőde Tagóvodája Fony:
Óvodapedagógusok száma: 2
fő
Óvodapedagógusok iskolai
végzettsége, szakképzettsége:
2 fő főiskola –
óvodapedagógus, ezen belül 1 fő szakvizsgázott pedagógus
Dajkák száma: 1 fő
Dajkák szakképzettsége: 1
fő – gyógypedagógiai aszisztens
Óvodai nevelési év
rendje:
Az óvoda székhelyén és telephelyén hétfőtől péntekig tartó ötnapos
munkarenddel működik. A tanév szeptember 01 - augusztus 31-ig tart,
amely két részből áll:
Nevelési - oktatási év:
szeptember 01 - május 31., mely idő alatt a gyermekek részére kötetlen
és 5 éves kortól napi egy kötelező foglalkozást tartunk.
Nyári időszak:
Fonyban: minden év augusztus 20-a előtt számított 5 hét.
A fenntartó által meghatározott nyári időszak alatt az intézmény
üzemeltetése szünetel, ilyenkor történik az intézmény szükség szerinti
felújítása, karbantartás, nagytakarítás az egészségügyi előírásoknak
megfelelően.
Óvodai csoportok száma,
illetve az egyes csoportokban a gyermekek létszáma: 1 óvodai csoport,
vegyes életkorú, 23 fő
A fenti adatok 2008.
október 1. statisztikai adatok!
Abaújszántói
Napközi Otthonos Óvoda és Bölcsőde Tagóvodája Telkibánya:
Óvodapedagógusok száma: 2
fő
Óvodapedagógusok iskolai
végzettsége, szakképzettsége:
2 fő főiskola –
óvodapedagógus, ezen belül 2 fő szakvizsgázott pedagógus
Dajkák száma: 1 fő
Dajkák szakképzettsége: 1
fő – dajka szakképzett szakmunkás
Óvodai nevelési év
rendje:
Az óvoda székhelyén és telephelyén hétfőtől péntekig tartó ötnapos
munkarenddel működik. A tanév szeptember 01 - augusztus 31-ig tart,
amely két részből áll:
Nevelési - oktatási év:
szeptember 01 - május 31., mely idő alatt a gyermekek részére kötetlen
és 5 éves kortól napi egy kötelező foglalkozást tartunk.
Nyári időszak:
Telkibányán: augusztus 1- augusztus 31-ig.
A fenntartó által meghatározott nyári időszak alatt az intézmény
üzemeltetése szünetel, ilyenkor történik az intézmény szükség szerinti
felújítása, karbantartás, nagytakarítás az egészségügyi előírásoknak
megfelelően.
Óvodai csoportok száma,
illetve az egyes csoportokban a gyermekek létszáma: 1 óvodai csoport,
vegyes életkorú, 23 fő
A fenti adatok 2008.
október 1. statisztikai adatok!
 .jpg) .jpg)
.jpg) .jpg) .jpg)
  
  
 
  
  
  
 
  
  
  
|
2008 október: ugrálóvár, arcfestés |
  
  
|
Idősek napja - Napsugár csoport szereplése |
 
 
|
Karácsonyi műsor - Szivárvány csoport szereplése |
 
 
 
|
2009 február - Kölyök alapítvány |
.jpg) .jpg) .jpg)
.jpg) .jpg) 
|
2009 február - Zene-bona társulat |
  
  
.jpg) .jpg)
 .jpg)
.jpg) .jpg)
.jpg) .jpg)
|