Mező László :
Abaújszántói sportkrónika 1934 - 2004.

Kucsmár Imre

Alsófügödön született 1918. január 18-án. Talán a legnehezebb időszakban volt elnöke a szántói sportkörnek. Miután ő már nem érhette meg ennek a könyvnek a megjelenését, mivel 2000. július 7-én elhunyt Miskolcon - így fiát Kucsmár Zoltánt kértem fel egy rövid beszélgetésre édesapja sportvezetői munkásságára emlékezve.
– Édesapám, ameddig vissza tudok emlékezni - mindig a sportkör körül mozgott - mondta beszélgetésünk elején Kucsmár Zoltán. - Hosszú éveken át volt az AKSE elnöke.

Kapcsolat
– Milyen emlékeket őriz édesapja sportvezetői múltjából?– Arra élesen emlékszem, hogy a győztes meccsek után nagyon jókedvű volt, míg a vesztes 90 percek fölött több napon át nem tudott napirendre térni. Azon elmélkedett: mit kellett volna másképpen csinálni, hogy ne kapjon ki a csapat? Emlékszem még a "középső" presszóban tartott bankettokra, amelyeket a szezonok végén szerveztek.– Mettől meddig volt édesapja SE elnök?
– Kb,. 20 éven át 1958-1978-ig vezette a sportkört. Ezt követően a sakk körbe járt és a hazai meccseket sem kezdték el nélküle. Életének utolsó napján is éppen a sakk körből jött hazafelé, amikor rosszul lett az utcán és nem sokkal később meghalt. Egyébként a sakk szakkört Szegedi Károly és édesapám alapította és mozgatta.