– Munkahelyi elfoglaltságom nem tette lehetővé, hogy tovább folytathassam. Sajnos főállású edzői helyet nem tudtak ajánlani, mellékállásban illetve társadalmi munkában pedig a munka mellett nem tudtam volna tovább vállalni ezt a tevékenységet. Még a női csapat tréneri posztját sem, amelyet az utolsó két évben végeztem, pedig az kevesebb időt vett igénybe, mint a férfi felnőtt vagy utánpótlás feladat.
– Hosszú szántói játékos és edzői pályafutás áll Ön mögött. Biztos sok érdekes élményben volt része. Kérem néhányat mondjon el az olvasóknak!
– Aktív játékos időszakomból a sportkör szegénysége maradt meg legjobban bennem. Ennek érzékeltetésére talán elég annyi: összesen két labdánk volt… El lehet képzelni milyen edzéseket lehetett így tartani? Amikor mindkét labda messze szállt a kapu mögé, tétlenségre voltunk ítélve, amíg visszahozzák! Egyébként remek társaság volt a miénk! Az edzések és meccsek után is együtt maradtunk. A "középsőben" egy sört vagy üdítőt elfogyasztottunk és csak ezt követően mentünk haza. A kedvezmény egy pohár sör volt a meccsek után. Volt sok közös programunk: szalonnasütések, szezonok utáni bankettek stb. Nem volt jellemző az idegen játékosok szerepeltetése. Sokan akartak bekerülni a szántói felnőtt csapatba. Dicsőség volt abban az időben, ha ez valakinek sikerült.
– Más klubhoz nem hívták soha?
– Amikor 1970-ben hazajöttem már két magasabb osztályú egyesületben is szerepeltem: az MGM Debrecen és a Tállya gárdájában. Noha néhányszor hívtak ezután is, akkorra már eldöntöttem: nem megyek el Szántóról! Büszke vagyok arra, hogy a mai felnőtt csapat keretében több olyan fiatal is van, aki korábban serdülő majd ifi szinten a kezem alatt játszott.
– Nem hiányzik az edzősködés? Az öltözők hangulata "illata"?
– Dehogynem! Nagyon. Máig szívesen emlékszem életemnek arra az időszakára, amikor még edzősködtem.
– Milyen a kapcsolata jelenleg a sportkörrel?
– A hazai meccseken ott vagyok. Örülök, hogy stabil NB III-as csa-patunk van és nagyon szép sporttelepünk. Erre jogosan lehet büszke minden szántói!
– Régen jártak vagy most járnak többen meccsre Ön szerint?
– Most, hogy jó NB III-as csapat van sokkal többen járnak. Nem csak Szántóról, hanem a környező településekről is sokan jönnek a hazai mérkőzésekre.
– Milyen volt annak idején a felszerelés ellátottsága a klubnak?
– Amint már egyszer utaltam rá: szegényes. Több környékbeli klub pl. Encs, Szerencs, sokkal jobb anyagi körülmények között volt tőlünk. A mai fiatalok el sem hiszik, hogy milyen feltételek voltak régen. Például két garnitúra mezünk volt összesen, vagy az utazások: sokszor szekérrel vagy teherautó platón mentünk a meccsekre. Ünnep volt, ha buszon utazhattunk.
– Megbánta-e, hogy annak idején a labdarúgás mellett döntött? A családja mit szólt futball szenvedélyéhez?
– Nem bántam meg. Ha újra kezdhetném, akkor is ezt az utat járnám. Szerencsém volt. Családom tolerálta, támogatta ez irányú tevékenységemet. Másként nem is tudtam volna ilyen hosszú ideig játszani és edzősködni.
– Mit üzen a mai fiatal labdarúgóknak?
– Röviden csak annyit: ha futballra adták a fejüket vegyék nagyon komolyan. Szeressék ezt a gyönyörű sportágat, amit labdarúgásnak hívnak. Szívvel lélekkel csinálják, mert csak így érdemes!