– Nagyszénáson a TSZ-ben volt ismeretségünk. Így jutottunk egy jó állapotú Ikarus 211-es buszhoz. Ennek bérbeadásából a csapat egy ideig plusz pénzhez jutott. Pótolt a költségvetésbe egy kicsit.
– Meddig ténykedett a klubnál?
– 1999-ig. Akkor a régi stáb közül néhányan abbahagytuk, köztük én is. Azóta csak szurkolói szinten vagyok kapcsolatban a csapattal, de ha kell segítek. Például a pálya karbantartásában.
– Egy érdekes történettel kezdte a beszélgetést. Befejezésül is mondana néhányat?
– Szívesen. Jajhalomban játszottunk. Dajka Béla bokája a rossz pályán kifordult. Ölben hoztuk le. Ponyva nélküli IFA-val utaztunk. Az NB III-ban szerepeltünk, amikor Bekecsen játszottunk egy emlékezetes meccset.. Félidőben 2-0-ra vezetett a Szerencs. Végül 3-2-re mi nyertünk. A győztes gólt a félpályáról Kocsis Józsi szerezte. A feldühödött hazai szurkolók elől szaladnunk kellett. Máig emlékezetesek a Borosi Kupa szerepléseink. Rendre rengeteg szurkoló kísérte el a csapatot Miskolcra. Abban az évben, amikor az első helyért játszottunk a DVTK ellen ellopták a sportcsarnok parkolójából a kocsimat. Amikor kimentem a borért, amit a döntő után akartunk elfogyasztani a csapattal, akkor derült ki: se kocsi, se bor…
– Családja mit szólt sport szenvedélyéhez?
– Nem volt gond ebből. Tudták és elfogadták, hogy ez hozzátartozik az életemhez. Másként nem is lehetett volna ezt a tevékenységet éveken át csinálni.